Baranya nyerte az amatőrválogatottak tornáját

2015. december. 14., 13:41   |    

Baranya nyerte az amatőrválogatottak tornáját

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága december 13-án, vasárnap Szigetszentmiklóson rendezte meg a 3. Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Torna döntőjét, amelynek másfél órányi játékideje alatt a 6. perctől ember- és gólhátrányban játszó Baranya megye 1–1-es félidei állás után 4–1-re legyőzte Fejér megye csapatát.

Az eredetileg december 6-ára kiírt finálé a világítás váratlan meghibásodása miatt maradt el múlt vasárnap délután, és került rá sor – egyhangúan meghozott versenybizottsági határozat alapján – december 13-án. Az NB II-ben vitézkedő Szigetszentmiklós kitűnő házigazdának, a Pest Megyei Igazgatóság – számos résztvevő egyöntetű véleménye alapján – profi szervezőnek bizonyult, így vasárnap 16 óra magasságában, az eredményhirdetést követően a győztes mellett a vesztes fél is elégedetten, jó szájízzel távozhatott Pest megyéből.

A döntő találkozó mozzanatait nem csupán a Pest Megyei Igazgatóság Facebook-oldalán, hanem élő internetes tévéközvetítés keretében is figyelemmel lehetett követni. A két kommunikációs csatornán a két félidőben felváltva kommentálta az eseményeket Csank János mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, az NB II-es Zalaegerszeg vezetőedzője, valamint Németh Antal, az U18-as válogatott szövetségi edzője, az MLSZ Pest megyei szakmai igazgatója.

A döntő lefújását követő ünnepélyes eredményhirdetést Benkő Tamás Pest megyei igazgató celebrálta, aki a díjak, jutalmak, érmek átadására Réfi Gábort, az MLSZ Baranya megyei társadalmi elnökét, az Amatőr Bizottság tagját, továbbá Csank János mesteredzőt, Kovács Mártont, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökségének tagját, valamint Németh Antal Pest megyei szakmai igazgatót kérte fel.

A főszereplő labdarúgók mellett természetesen a kiemelt játékvezetői csapat tagjai – Vad II István, Viszokai László, Vígh-Tarsonyi Gergő és Tamási Patrik – is emléklapot és névre szóló emléktárgyat vehettek át, mégpedig az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökségének tagjától, Kovács Mártontól.

Ezután elsőként az ezüstérmek kerültek a Fejér megyei labdarúgók és vezetőik nyakába, majd a torna legjobb kapusának járó elismerést vehette át a Baranya megyeiek hálóőre, Tasselmájer Adrián; az ő teljesítményét még a múlt hétvégi szakkommentátorok látták egyöntetűen a legjobbnak a nyolccsapatos mezőnyben. A torna gólkirálya a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei válogatott színeiben Gyöngyösön, Pomázon és Szigetszentmiklóson összesen négy gólt jegyző Costea Petru lett. A finálé két szakértője, Csank János és Németh Antal értékelése alapján részesült a döntő legjobb játékosának járó különdíjban a baranyai Turi Tamás, valamint a Fejér megyei Berényi Balázs (utóbbinak a Bioptron képviselője, Karacs Attila ajánlott fel külön jutalmat).

Az aranyérmeket Réfi Gábor és Kovács Márton adták át a Baranya megyei amatőrválogatott tagjainak és vezetőinek, majd a két hétvégén, három napon át tartó nyolcas döntő főszervezőjeként Benkő Tamás megyei igazgató név szerinti gyors felsorolással köszönte meg kollégái munkáját. Végezetül a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Torna – a Pest Megyei Igazgatóság által frissen alapított – vándorserlegét vehette birtokba egyéves megőrzésre Tasselmájer Adrián csapatkapitány, akinek a rendező megyei futballvezető a tavalyi győztes Pest megyei válogatott képviselőjeként gratulált a megérdemelt országos győzelemhez.

Az eredményhirdetés „végén mindenki összeállt egy képpé”, majd a sajtószobában a két szakvezető, Márton Gábor és Miskovicz Bálint, valamint Csank János foglalta össze a mérkőzés szakmai tapasztalatait. Video-nyilatkozatuk megtekinthető a www.facebook.com/pmlsz felületen, ahol megismerhetőek a szakértők meccs közbeni meglátásai, valamint további résztvevők villáminterjúi is. A döntő felvétele – szakkommentálással – az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság hivatalos YouTube-csatornáján lesz hamarosan elérhető (https://www.youtube.com/user/MLSZPMI).

Benkő Tamás Pest megyei igazgató, a torna főszervezője a díjátadást követő rövid értékelésében kifejtette: – Itt és most név szerint képtelenség volna megköszönni mindazok nélkülözhetetlen segítségét, munkáját, együttműködését, részvételét, akik mind-mind hozzátették a magukét ahhoz, hogy Pest megye és az általam vezetett megyei igazgatóság méltó házigazdája lehessen a legjobb nyolc amatőrválogatott vetélkedésének. Nagyszerű sportélményekkel és számos tapasztalattal lettünk gazdagabbak a szervezés során, amelyeket kiértékelés után fel kell használnunk a jövőbeli munkánkhoz. Meggyőződésem, hogy szilárd alapokon nyugvó, sikeres és népszerű profi futball nem működhet jó színvonalú, az őt megillető helyen, felelősen kezelt amatőr labdarúgás, és a két fél tagjai által közösen épített és gyakorolt futballkultúra nélkül. Pomázon és Szigetszentmiklóson ennek jegyében szerveztük meg a tornát, annak látható eleme – egyebek mellett – volt a tizenkét mérkőzést a helyszínen megtekintő elismert szakemberek – köztük a teljesség igénye nélkül Csank János, Egervári Sándor és Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitányok –, aktív NB-s edzők, valamint a döntőn kifogástalanul működő FIFA-játékvezetők, Vad II István és Viszokai László jelenléte. A tavalyi győztes és idei szervező jogán mit is kívánhatnék egyebet: folytassa, Baranya!

A Fejér – Baranya mérkőzés előtt, alatt és után készült fényképek megtekinthetők ITT

A döntő jegyzőkönyvének elérhetősége

A 3. Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Torna végeredménye: 1. Baranya megye; 2. Fejér megye; 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; 4. Pest megye; 5. Bács-Kiskun megye; 6. Győr-Moson-Sopron megye; 7. Hajdú-Bihar megye; 8. Komárom-Esztergom megye.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS