Amatőr válogatottak tornáját rendezett a budapesti igazgatóság
Az MLSZ budapesti igazgatóságának kezdeményezésére megyei amatőr válogatottak részvételével a hévégén tornát rendeztek a Budafoki MTE sporttelepén. A férfiak és a nők mezőnyében is öt-öt csapat lépett pályára. A férfi válogatottak részére ez az esemény az országos tornára való felkészülés egyik állomása volt, míg női válogatottak számára most rendeztek először tornát.
A férfiaknál Pest megye veretlenül végzett az élen. Izgalmas volt a torna utolsó mérkőzése, mert Győr-Moson-Sopron együttese csaknem végig vezetett 1-0-ra Pest ellen, és ha ez marad az eredmény, akkor Veszprém lesz az első. Pest megye azonban az utolsó percekben a maga javára fordította az állást, és jobb gólkülönbséggel megelőzte a szintén veretlen Veszprém megye csapatát. A harmadik helyen Budapest válogatottja végzett, a negyedik Győr-Moson-Sopron, míg az ötödik Fejér megye csapata lett.
A nők mezőnyében is a gólkülönbség döntötte el az első helyet Budapest és Fejér megye között. Ez a két csapat veretlenül várhatta az utolsó fordulót, amikor egymás ellen léptek pályára, és döntetlent játszottak. Az eredmény Budapest csapatának kedvezett. A harmadik helyen Pest megye végzett, megelőzve Komárom-Esztergom és Veszprém válogatottjait.
Az ünnepélyes díjkiosztón Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója így köszönt el a csapatoktól:
- Az amatőr labdarúgás ünnepe volt ez az esemény, ahol a játék volt a legfontosabb, és valóban látványos mérkőzésekre került sor. A BLSZ nevében megköszönöm, hogy a bajnokság végeztével is elfogadták a felkért megyék a meghívásunkat. Szeretnénk, ha hagyományos lenne ez a torna, és annak külön örülök, hogy első alkalommal női válogatottak is pályára léptek.
A meghívott válogatottak képviseletében Benkő Tamás az MLSZ Pest megyei igazgatója értékelte a tornát:
- Ismét bizonyságot nyert, hogy a megyei amatőr labdarúgás többet érdemel: a szinte elviselhetetlen melegben mind a hölgyek, mind a férfiak tornáján színvonalas focit, alázatos hozzáállást és jellemzően sportszerű játékot láthattunk. Továbbra is vallom, hogy méltó helyet kell találnunk az amatőr válogatottak küzdelemsorozatának, mert meggyőződésem, hogy az a futballteljesítmény, amelyet az ilyen rendezvényeken most már sokadik alkalommal tapasztalhatunk, a nézőknek izgalmas sportélményt, a szakembereknek pedig hasznos időtöltést jelent. Köszönjük a szervezőknek a meghívást, örömmel jöttünk, kiválóan éreztük magunkat. Komfortérzetünket természetesen érthetően növelte a Pest megyei fiúk arany- és a lányok bronzérme, amelyekre rendkívül büszke vagyok.
A díjakat Lovász Tamás István budapesti, Benkő Tamás Pest megyei, Horváth László Győr-Moson-Sopron megyei és Schneider Béla Fejér megyei igazgató adta át.