600 gyerek a BLSZ utánpótlástornáján

2015. február. 09., 18:45   |    

600 gyerek a BLSZ utánpótlástornáján

Befejeződött az MLSZ budapesti igazgatóságának öt korosztályban rendezett hagyományos téli utánpótlás teremtornája.

A több héten át tartó sorozaton 600 gyerek lépett pályára, a legeredményesebben a Mészöly Focisuli szerepelt, az U10-es és az U12-es korosztályban is az élen végeztek csapatai. A két aranyérem mellett még két bronzérmet is – U9 és U11 – szerzett az egyesület. Az U9-es korcsoport győztese a BVSC-Zugló lett, az U11-esben a Gloriett SE, míg az U13-ban a Baráti Bőrlabda FC csapatai vehették át a kupát. A Gloriett éremgyűjteményébe még egy bronzérem is bekerült, és az Ikarus BSE két második és egy harmadik hellyel büszkélkedhet.

A döntő mérkőzései a Budafoki MTE tornacsarnokában a szülők és a hozzátartozóknak köszönhetően telt lelátó előtt zajlottak. A szurkolók között ott volt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója is, aki a jelenlétét így „kommentálta”.

- Két fiam, Ádám és Mátyás is pályára lépett az Újbuda csapataiban – mondta. – Szurkoltam nekik, és elégedettek lehettünk, hiszen két korosztályban is ezüstérmes lett az Újbuda. Az külön öröm, hogy a 10 éveseknél Mátyás, míg a 11 éveseknél Ádám fiam különdíjat kapott, mint csapatának legjobbja. Örülök, hogy sportolnak a srácok, és az természetes, hogy a futballt választották, hiszen a rokonságban több élvonalbeli labdarúgó is volt. Megemlíthetem a volt válogatott kapust, Fazekas Árpádot, vagy a Vasasból Szabó Sándort. Egyébként fiatalabb koromban én is futballoztam, kapus voltam.

Az ünnepélyes díjkiosztón a kupákat, az érmeket, és az ajándékokat Lovász Tamás István, az MLSZ budapesti igazgatója, az egykori válogatott Kiss László, a BLSZ szakmai igazgatója, és Antal Péter grassroots-koordinátor adta át.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS